A csúszdázás élvezete nem múlik el!
A csúszdázás az egyik első játék amit a kicsit kipróbálnak a játszótéren. Még alig tudnak tipegni, de már másznának föl a csúszdára és egész nap csak csúszkálnának lefelé. 😀 Az elején persze még anya és apa segítségével mernek felmenni (vagy inkább a szülők merik csak így engedni őket 😀 ), aztán már alig lehet leimádkozni őket az újabb körről. És ez az évek folyamán sem változik.
A strandokon, wellnessekben nem véletlenül olyan népszerű a vízicsúszda a nagyobbak, sőt a felnőttek körében is. Épp ezért egy remek befektetés, ha csúszdás légvárat választunk. Így egy nagyon széles vendégkört tudunk a strandunkra, rendezvényünkre csábítani.
- Ha nincs nagy hely a légvár felállítására, és a vendégsereg is a kisgyerekekből áll majd össze, akkor XS ugrálóváraink a legjobb választás.

XS Szuperhős csúszdás ugrálóvár
- Ha igazán nagy tömeget szeretnénk szórakoztatni, és nagyobb gyerekek is lesznek köztük, akkor Óriás légváraink csúszdával az ajánlásunk.
- Ha pedig a száguldás szerelmeseinek akartok kedvezni, akkor Óriás csúszdáinkat válasszátok.

- A sima csúszdás légvárnál már csak egy dolog okozhat még nagyobb élvezetet: a vízicsúszda!
Ez a nyár elengedhetetlen slágere! Még nagyobb élmény a vizes felületen suhanni, és persze a vízbe csobbanás az egész megkoronázása.
Nézzétek meg Vízicsúszdáinkat!
Ha kihagynánk a légvárból a csúszda funkciót, akkor jelentős élménytől esnének el a rajta játszó gyerkőcök.

